Cixin Liu: A halál vége (A hátomtest-trilógia 3.) – vendégértékelés Szabitól
Az emberiséget túlzottan magabiztossá és felfuvalkodottá teszi már a győzelem előérzete is. Pedig ha sikerülne végre együttműködnie a két civilizációnak, akkor talán újra lehetne írni a történelmet, mely nem a múltunk, nem a jelenünk, és nem is a jövőnk. „Ha az új univerzum valóban megszületik, számos, palackba zárt üzenet sodródik…
Idézet – Stephenie Meyer: A burok
Bár előfordul, hogy egy könyv összességében nem tetszik, mégis, néhány gondolat megfog belőle. Így volt ez néhány évvel ezelőtt Stephenie Meyer: A burok c. könyvével is, aminek ebben a néhány mondatában nagyon sok igazságot találtam.
Cixin Liu: A sötét erdő (A háromtest-trilógia 2.) – vendégértékelés Szabitól
A Föld teljes lakossága tisztában van vele, hogy az idegenek hajói úton vannak a naprendszerünk felé. Négyszáz év múlva fognak megérkezni, és akkor elözönlik és leigázzák a bolygónkat. Az idegenek földi segítőit már sikerült legyőzni, de itt vannak közöttük a sophonok. Ezeknek a szubatomi részecskéknek a segítségével a trisolarisiak mindent…
John Marrs: The One – A tökéletes pár
Meddig mennél el, hogy megtaláld az igazit?Nem kell hozzá más, csak egy egyszerű DNS-teszt. Gyorsan mintát vesz az ember, és már össze is párosítják a DNS-párjával – azzal, aki genetikailag neki rendeltetett.Ezt ígéri egy DNSPárod nevű alkalmazás. Egy évtizeddel ezelőtt egy nagyvállalat bejelentette, hogy megtalálták azt a gént, ami párosítja…
Cixin Liu: A háromtest-probléma (A háromtest-trilógia 1.) – vendégértékelés Szabitól
1967-ben, a maoista kulturális forradalom alatt egy fiatal egyetemista lánynak, Ye Wenjiének végig kell néznie, ahogy a vörösgárdisták halálra verik édesapját, a köztiszteletben álló tudóst. Ez a trauma nemcsak Ye Wenjie életét terelte gyökeresen eltérő irányba, hanem az egész emberiség sorsát is megváltoztatta. Negyven évvel később a pekingi rendőrség felkeresi…