Minden más

Újévi fogadalmak, avagy 2020-as könyves kihívás Magamnak

Nem tudom, Ti hogy álltok a könyves kihívásokkal, én évek óta szemezek velük Molyon. Egyszer-kétszer már meg is fogadtam egy-egy kihívásnál, hogy teljesíteni fogom, de valahogy mindig olyanokban vettem részt, amik számomra vagy irreálisan sokat kértek, vagy egyszerűen nem ahhoz igazodtak, hogy mihez van kedvem.  Így vagy úgy, de eddig sosem sikerült komolyabbakat teljesítenem. Nemrégiben azonban megfogalmazódott bennem az ötlet, hogy összeállítok magamnak egy saját listát, hogy mik azok, amiket teljesíteni szeretnék az elkövetkezendő évben. És hogy ez miért is lesz jó? Mivel így írott nyoma lesz annak, hogy miket szeretnék véghez vinni. Hívhatjuk ezeket céloknak is, amik motiválni fognak engem abban, hogy a tervezettek szerint haladjak az olvasással.

A kihívás pontjainak egy része arra vonatkozik, hogy miket szeretnék biztosan olvasni az évben, akár műfaj, akár író, akár bármilyen más szempontot figyelembe véve. Egy másik része főleg a könyveim példányaival illetve vásárlással kapcsolatosak lesznek. Végül pedig szeretnék kitérni a bloggal kapcsolatos “fogadalmaimra” is. Néhány olyan dolog, amivel szeretném jobbá tenni a blogot, vagy csak saját magam számára megkönnyíteni az írás folyamatát. Hiszen kezdőként még sokat hibázik az ember, és nem minden tiszta, hogy mit hogyan is kellene kivitelezni. 

A kihívást, illetve hogy hol tartok a teljesítésekben, folyamatosan frissíteni fogom. Valószínűleg lesz egy külön link a bejegyzéshez, így könnyedén nyomonkövethető lesz, hogy hogy haladok vele.

A fent leírtak alapján az alábbiak szerint alakulnak a kihívásom egyes pontjai:

Olvasási kihívás

  • Elolvasok 30 könyvet az évben. (Haladás: 17/30)
  • Végigolvasom a Harry Potter sorozatot (1-7. rész). (Haladás: 5/7)
  • Kiolvasom az Outlander sorozat 2. részét.
  • Elolvasok egy nem könnyített angol nyelvű könyvet. ✓
  • Elolvasok egy Sötét örvény könyvet.
  • Elolvasok egy Rázós könyvet. ✓
  • Elolvasok egy még meg nem kezdett teljes sorozatot.
  • Elolvasok egy pszichológiai/önfejlesztő könyvet. ✓
  • Elolvasok egy thrillert. ✓
  • Elolvasok egy holokauszt témájú könyvet.

Könyvpéldányaimra vonatkozó kihívás:

  • Nem veszek könyvet 2020. nov. 29-ig: Mint ahogy azt már több posztomban is említettem, annyi könyvem halmozódott fel itthon, hála a csábítóbbnál csábítóbb akcióknak, hogy tavaly ősszel elhatároztam: 1 évig nem veszek könyvet. Ez alól egyedül a Harry Potter sorozat 5-7. részei fognak kivételt képezni, ugyanis annak első 4 részét megkaptam Karácsonyra, és mivel nagyon régóta tervezem elolvasni a sorozatot, most végre szeretném, ha ez sikerülne. Igyekszem ajándékba se kérni könyveket, hogy tényleg a már meglévő könyveimet olvassam. Mivel utolsó könyv vásárlásom 2019. október 30-án történt, így a következő alkalom, amikor könyvet vehetek magamnak: 2020. október 30.

  • Könyveim olvasottságának növelése: A saját könyvpéldányaimnak mindösszesen 51%-át olvastam el eddig. Természetesen akármennyit olvashatok, ha közben mindig több könyvet veszek annál, akkor sosem fog felmenni az olvasottsági arány. Így hát az elkövetkezendő 1 év erre is lehetőséget ad. A célom, hogy a könyveim 60%-a olvasott legyen 2020 végére.

  • Csak meglévő, teljes sorozatokba kezdek bele: Szintén a “Nem veszek könyvet” kihívással függ össze az, hogy ebben az évben csak azokat a könyveimet fogom olvasni, amik vagy egy részesek, vagy nem jelenik meg több kötetük ezen a nyelven, vagy pedig sorozatok, viszont mindegyik részük megvan már nekem.

  • Régóta várólistás könyvek olvasása: Szerintem sokan esünk abba a hibába, hogy évekig gyűjtjük a könyveket és legtöbbször a legfrissebb szerzeményeinket olvassuk csak el. Így vagyok ezzel én is: nagyon sok könyvem van, amit évekkel ezelőtt megvettem, és azóta se nyúltam hozzá. Persze vannak olyan könyvek is, amikből egyszerűen kinő az ember, vagy már tényleg elveszti teljesen az érdeklődését irántuk. Ezeket én már nem erőltetném, nem foglalkozom velük, de egyszer még lehet, hogy kedvet kapok hozzájuk. Összeállítottam egy éves bontást aszerint, hogy melyik évben hány olyan példányt szereztem be, amit még azóta se olvastam el, illetve vagy egy részesek, vagy megvan az összes részük, és ezen felül még érdekelnek is, és ha nem is olyan szinten, mint amikor vásároltam őket, de el szeretném őket olvasni. Tehát minden szempontból megfelelnek arra, hogy 2020-ban végre a kezembe vegyem őket. A kihívás részét pedig az adja, hogy minden évnél igyekeztem meghatározni egy reális számot, amennyit abból az évből idén el akarok olvasni.
      • 2019: 8 könyv elolvasása a 40-ből (Haladás: 7/8)

      • 2018: 4 könyv elolvasása a 11-ből (Haladás: 3/4)

      • 2017: 4 könyv elolvasása a 11-ből (Haladás: 4/4)

      • 2016: 3 könyv elolvasása a 9-ből (Haladás: 1/3)

      • 2015: 6 könyv elolvasása a 19-ből (Haladás: 1/6)

      • 2013: 1 könyv elolvasása az 1-ből (Haladás: 0/1)

A fenti számokat igyekeztem arányosan meghatározni, figyelembe véve a kihívás többi pontját és a jelenlegi hangulatomat is. Bár eléggé meglesz kötve a kezem ami a számokat illeti, azért válogatnom lesz miből… 🙂

Bloggal kapcsolatos kihívás:

  • Feliratkozás: Nem tudom mennyire van rá igény, de régóta tervezem, hogy fel lehessen íratkozni a blogra, így minden új bejegyzésnél kapnátok e-mail értesítőt.

  • Rendszeres posztok: Eddig is igyekeztem rendszeresen posztolni a blogra, azonban ez sokszor nehezen kivitelezhető. Viszont szeretnék ebben is fejlődni, valószínűleg ez lesz az egyik legnehezebb, hiszen akármikor közbejöhet valami.

  • Elmaradt értékelések: Már alapból úgy kezdtem neki a blognak, hogy voltak előre megírva értékeléseim, azonban jópárral el is vagyok maradva, amiknek olvasás után halogattam a megírását, viszont mindenképpen szeretnék róluk véleményt írni. Ezeket számát jó lenne 0-ra csökkenteni, hiszen ha gyűjtögetem és halasztgatom őket, egyre jobban fel fognak halmozódni, ami nem jó.

  • Értékelések írása azonnali módon: Az előző ponthoz kapcsolódik, hogy ha elolvasok egy könyvet azt azonnal, vagy max. pár napos csúszással véleményezzem. Így nem gyülemlik fel a nem értékelt könyvek listája sem, és sokkal valósabb képet tudok adni a könyvről, ha nem telik el sok idő az olvasás és értékelés között.

  • Több filmes értékelés: Bár a blog alaptémája a könyvek, azokból készült filmek értékeléseit is szerettem volna írni nektek, ezt egy kicsit elhanyagoltam végül. Ha kevesebb is lesz, mint könyv, de ezekbe is szeretnék hozni egy valamilyen időközönkénti rendszerességet.

  • Rendezett mapparendszer: Ez igazából csak engem érintő dolog. Értem ez alatt mind a gépemen, mind a blogon található fájlok, értékelések átlátható, logikus rendezését.

  • Blogötletek, stb.  feljegyzése: Szintén csak engem érint. Egy külön füzetbe szeretnék minden bloggal kapcsolatos ötletet, gondolatot, fejlesztést stb. feljegyezni.

  • Fejlődés Photoshop-ban: Már régebben is használtam egy egyszerűbb képszerkesztőt, aminek használata már elég jól ment, viszont nemrégiben átváltottam Photoshopra, és szeretném, ha egyre több mindent meg bírnék majd benne valósítani, amit elképzelek.

Nektek mi a véleményetek a könyves kihívásokról illetve a könyvek felhalmozásáról? Könnyen szoktátok teljesíteni a kihívásokat vagy inkább szeretitek, ha teljesen szabadon dönthetitek el, mit olvassatok legközelebb? Mindig csak annyi könyvet vesztek, amit azonnal el is tudtok olvasni, vagy azért a kedvező áraknak Ti se mindig tudtok nemet mondani? Esetleg van olyan könyv, amit a fenti listámból ajánlanátok nekem? Kíváncsian várom véleményeteket! :6

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük