Értékelések,  Könyvek

Deirdre Riordan Hall: Sugar

Én ​vagyok az a kövér, félig Puerto Ricó-i, félig lengyel lány, aki úgy érzi, nem találja a helyét sem a saját bőrében, sem sehol máshol.

Sugar Legowski-Gracia nem volt mindig kövér, de tizenhét éves korára ez megváltozott. Ugyan nem annyira terebélyes, mint a mamája, aki hatalmas mérete miatt hónapok óta nem tudott kikelni az ágyból. Nem is annyira ormótlan, mint a bátyja, Görény, akibe több aljasság szorult, mint háj, és ez mindent elárul a természetéről. Sugar pont annyira túlsúlyos, hogy durva sértegetések céltáblája legyen, bármerre is jár: boltban, utcán vagy az iskolában.


Sugar találkozik Evennel – és nem Evannel, ahogy félig analfabéta apja helytelenül megadta a fia nevét a születési anyakönyvi kivonatán –, és megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem a testét, hanem őt magát látja. Valószínűtlen barátságuknak köszönhetően Sugar életében először megengedi magának azt a luxust, hogy a jövőre is gondoljon. A jövőre, amit nem árnyékol be a saját testéről alkotott képe, sem az anyja sértegetései. Sugar hamarosan válaszút elé kerül: döntenie kell, hogy azzá a lánnyá válik-e, akit Even segítségével felfedezett önmagában, vagy felhagy a küzdelemmel, és elfogadja azt a szerepet, amibe a családja és az eddigi élete kényszerítette.

Kövesd a sorsát!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve: 2016 (eredeti angol: 2015)

Fordította: Mergl-Kovács Bernadett

Oldalszám: 320

Korosztály: 16 éves kortól ajánlom

Kiadói sorozatnév: Vörös pöttyös

Moly százalék: 89% (298 értékelés alapján)

Sorozatrészek: Egyrészes

Értékelésem

A Sugar című könyvről már nagyon sok pozitív véleményt hallottam, ezért régóta terveztem az elolvasását. Sosem tudtam megérteni, és mindig is bosszantott az, amikor valakit csupán a külseje miatt vagy mert egy kicsit valami miatt kilóg a sorból, bántalmaznak. Akár testileg, akár lelkileg, ne adj isten mindkettő.

Sugar, valódi nevén Mercy élete számomra szinte hihetetlen mértékben nehéz volt, nagyon súlyos körülmények között kellett felnőnie. Az egyik oldalról ott van az iskolai bántalmazás. Sajnos főleg középiskolai tapasztalatból tudom, hogy mennyi rosszindulat és gonoszság tud megbújni az emberekben. Felháborított, ahogy Sugarrel bántak. Csak azért, mert valaki túlsúlyos, nem csak hogy nem barátkoznak vele az iskolában, de körülbelül leprásként kezelik? Olyan szinten tették iskolatársai folyamatosan gúny tárgyává, hogy komolyan azt gondoltam, ebben az iskolában senkiben nem maradt egy fikarcnyi jó sem. Nem tudom elhinni, miért tesz sokakat az boldogabbá, hogy egy másik embernek nyomorrá változtatják az életét.

Ha a fent leírtak nem lennének elegek, ehhez még hozzájön a lány családi helyzete is. Az ilyen gimis éveket sokszor még akkor is nehéz túlélni, ha otthon szerető környezetbe térhetünk haza. Szegény Sugarnek még ez sem adatott meg, sőt, szerintem nyugodtan mondhatom, hogy otthon még rosszabb várta nap mint nap. A családjában mindenki súlyos elhízásban szenvedett. Mind az „anyuka” (ha lehet őt egyáltalán így nevezni), mind Sugar bátyja, Görény megkeseredtek, és a lehető legkegyetlenebbül bántak a lánnyal. Nem elég, hogy helyettük is ő tett meg mindent otthonuk rendben tartásáért, vezette a háztartást, és konkrétan mindent egyetlen szó nélkül megtett családtagjainak, csak egyet kellett csettinteniük…, hálául ezért mit is kapott? Nem csak, hogy nem kapott semmi szeretetet, helyette folyamatos lelki terrorizálást és itt már bizony testi bántalmazásról is beszélhetünk. Görény, akinek a neve teljesen leírja milyen emberről is beszélünk, minden alkalmat megragadott, hogy bántsa húgát, viszont aki ezért igazán felelőssé tehető, az az anya. Ő mutatott ilyen példát. Nem is tudom, hogy viselkedhet valaki így a gyerekeivel. Miután nem tudott kikelni az ágyból többé és folyamatos ellátásra szorult, aki egész idő alatt gondját viselte, az a lánya volt. És egyetlen jó szót is kapott ezért Sugar? Nem. Folyamatos piszkálódás, rosszindulat, és sulykolás a gyerekbe, hogy „Te bizony semmit nem érsz, nehogy bármit is remélni merj az élettől, úgyse fog soha szeretni téged senki!”, és még sorolhatnám…

Főszereplőnkről az első benyomásom az volt, hogy úristen, hogy tud ennyit enni ez a lány? Az étkezéssel való viszonya teljesen abnormálissá vált az évek alatt, az otthon kapottak miatt depresszióba esett, és jobb híján, mivel senkitől nem kapott egy kis kedvességet se, az evésben próbált egy kis örömet szerezni magának, ebbe fojtotta bánatát. Amit az egész könyv olvasása alatt egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy hogy tudott ennyit tűrni? Meddig fogja még tűrni, ahogy bánnak vele az emberek? Örökre hagyja magát elnyomni és lehúzi, megkeseríteni saját életét is? Mindennek dacára pedig hihetetlen erősnek sikerült maradnia mindvégig. Gondolom ilyenkor szokták mondani, hogy ami nem öl meg, az megerősít…

Szerencsére könyvünkbe azért érkezett egy reménysugár, még pedig Even személyében. Ő volt az egyetlen, aki nem úgy tekintett Sugarre, mint akit messziről el kell kerülni. Nem félt a tömeggel szembe menni, és a lány oldalára állni. A felszín mögé nézett, és a lányt önmagáért szerette. Őszintén szólva az elején egy kicsit én is nehezen hittem el, hogy „a suli legjobb pasija” így érezhet. Nem tudtam, hova fog vezetni a kapcsolatuk, és Sugar sokszori kétkedését és bizonytalanságát teljesen megértettem. Féltem, és sajnáltam őt amiatt, hogy amikor életében először megtapasztalja a szerelmet, úgy érzi, lehetetlen, hogy viszonzásra találjon. Nagyon szurkoltam nekik, hogy „ne rekedjen meg” a kapcsolatuk a barátság szintjén, bár a lány életébe már egy igaz barátság is óriási kincset érhetett. Nagyon szerettem, ahogy támogatták egymást és próbálták egymást boldoggá tenni a szörnyűséges körülmények ellenére is.

Másik kisebb, bár később annál fontosabb fénysugár Sugar legidősebb bátyja, Kövér Henry volt. Imádtam, hogy kaptunk egy karaktert, aki képes volt kilépni a nyomasztó családi közegből, és megváltozni, átsegíteni a húgát és igazi testvérként viselkednie.

Sugar pedig a történet előrehaladtával nagyon nagy jellemfejlődésen ment keresztül. Két pszichológus is segített benne, hogy sikerüljön tisztán látnia helyzetét és elfogadnia önmagát. Nagyon tetszett, ahogy a végén kiállt magáért és végre megmondta a tutit mindenkinek! Ez sokszor nagyon nehéz, nagy gratulációt érdemel.

Ez a könyv összességében sokkal nyomasztóbban hatott rám, mint gondoltam. Lesokkolt és meghatott egyszerre, de szerencsére sokszor azért mosolyt is csalt az arcomra. Bár ennyi rossz után talán nem is lett volna lehetséges, örültem volna egy teljes happy endnek, annyira megérdemelték volna a szereplők! Ehhez képest az írónőnek sikerült a végére teljesen letaglóznia és könnyeket csalnia a szemembe. A legvégére azért ez enyhült, és a körülményekhez képest ismét remény kelhetett bennünk, hogy idővel minden jóra fordul.

Értékelésem:

4/5

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük