Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem (A fiúknak akiket valaha szerettem 1.) – újraolvasás

A fiúknak, akiket valaha szerettem című könyvet először tavaly ősszel olvastam. A könyv mindaddig nem keltette fel az érdeklődésemet annyira, hogy el akarjam olvasni, de aztán egy véletlen folytán mégis a kezembe került, ugyanis megkaptam ajándékba. Ezek után nem sokkal neki is álltam az olvasásnak, mert pont olyan hangulatom volt, hogy azt gondoltam, ezt a könyvet nekem most el kell olvasnom! Nem is tévedtem, sőt. Meglepődtem, mennyire tetszett. Ami a leginkább elkapott, az a hangulata, nem mondtam még ilyet könyvre, de erre tényleg nem lehet mást mondani, mint hogy annyira cuki és édes. Nyilván egy romantikus könyvről van szó, de erre kifejezetten ezek a legtalálóbb szavak. Nagyon jót tett akkor a lelkemnek.

Azóta sikerült beszereznem a folytatást, és megjelent az utolsó rész is, és mivel a cselekményre már annyira nem emlékeztem, és kedvem is volt hozzá, nem is volt kérdés, hogy először újra fogom olvasni az első részt.

Ahhoz képest mennyire lelkesen kezdtem neki a könyvnek, időközben azért ez csökkent. Nagyon régen olvastam újra könyvet, így nem annyira tudtam, mire számítsak. Ebben az esetben a könyv előrehaladtával észre kellett vennem, hogy második olvasásra már nem tudott annyira izgalomban tartani a könyv. Egyébként sincs egy nagy cselekménye neki, inkább a hangulata az, ami megragadt, és ez most is megvolt, mégis, sajnos kicsit untam a könyvet, és siettem is a befejezéssel, nagyon vártam, hogy a folytatáshoz érjek és végre olyan eseményeket olvassak, amik újak számomra. Ennek ellenére a könyv végére érve így is sikerült kicsit meglepődnöm. Valamiért úgy emlékeztem, hogy máshogy végződik, nem marad ilyen nyitott az egész. Lehet, hogy a film miatt van? Első olvasás után láttam azt is, és úgy emlékszem, mintha ott máshogy fejezték volna be, azt keverhettem össze a könyvvel. Lehet tévedek, úgy tűnik a filmet is újra kell majd néznem…

A könyvben ami leginkább tetszett tehát, a hangulata. Nagyon jól visszaadja, milyen tininek lenni, az első szerelem érzését. Annyira tiszta, és közben kicsit mi is a fellegekben járhatunk Lara Jeannel. Ezen felül pedig egy igazi család áll a középpontban. Nagyon megható, mennyire szeretik egymást és összetartanak a Song lányuk és az apukájuk, ami nekem kicsit mesébe illő érzést is keltett, bár azért a csipkelődések, és kisebb veszekedések reálisabbá tették az egészet.

Lara Jean fiúkkal való kapcsolata az elején még nem annyira látszik, hova vezet, de azért elég hamar „kiejtik” az 5 fiú nagy részét, amit én talán egy kicsit gyorsnak is éreztem, körülbelül mindenki el lett intézve 2 oldallal. És akkor ott marad Josh és Peter. Az elején valószínűleg mindenki Josh-nak szurkol, ám később bekerül a képbe Peter is, akinek ugye elég nehéz ellenállni… Úgyhogy nem egyszerű a választás. Ti kinek szurkoltatok? Nálam egyértelműen Kavinsky volt a nyerő.

A szerelmekkel és levelekkel kapcsolatban még azért megemlítenék egy dolgot, ami nekem kicsit szúrta a szememet. Lara Jean ugye elvileg idáig 5 fiúba volt szerelmes. Azonban mint már említettem korábban, ezek annyira röviden el vannak intézve a könyvben, hogy őszintén szólva nekem nem igazán jött át a dolog. Miért is szerette őket? A levelekben olyan kis jelentéktelen történéseket vagy tulajdonságokat ír le a fiúkról, ami miatt elvileg beléjük esett. És meg is van a szó amit kerestem, én inkább ezt úgy hívnám, hogy kicsit beléjük zúgott, beléjük esett, vagy tetszettek neki a fiúk, de szerintem a szerelem vagy akár szeretet is elég erős kifejezés. Persze ilyen fiatalon minden sokkal komolyabbnak tűnik, mint amilyen valójában, szóval valószínűleg ez lehet a dolog mögött. Valószínűleg ebből én már kinőttem, ezért nem tudtam már annyira azonosulni ezzel a kislányos rajongással.

Ettől a kis apróságtól eltekintve azonban nekem nagyon bejött a könyv, és bár második olvasásra annyira már nem volt izgalmas, így is jó szívvel gondolok a sorozatra. Ajánlom bárkinek, aki egy kis könnyed, gyorsan haladós romantikus könyvre vágyik, ami megmelengeti a szívet.