Értékelések,  Könyvek

Szurovecz Kitti: Az egyetlen ismerős arc

A ​huszonnyolc éves egykori pszichológus-hallgató Dorina hosszú ideje rövidtávú memóriazavarban szenved, ami azt jelenti, hogy csupán egyetlen napig képes az új ismerőseire és a friss élményeire emlékezni. Aztán egy este elmegy a családjával megnézni egy színházi előadást és minden megváltozik: reggel arra ébred, hogy emlékszik a monodráma főszereplőjére, Heltai Nolenre, akit szakmai berkekben nemcsak az egyik legígéretesebb feltörekvő színészként, hanem a legrémesebb hazug szoknyapecérként is számon tartanak. A harminchárom éves férfi jóképű és csábító, de számító és rideg is. Egy dolog érdekli igazán: a saját boldogulása. Azonban az, hogy az amnéziás lány belép az életébe, alaposan a feje tetejére állítja a sekélyes világát. Mindkettejük számára szédületes belső utazás kezdődik…
Meddig hordozhatunk vérző sebeket büntetlenül? Képesek vagyunk-e a vélt vagy valós bűneinkért megbocsátani egymásnak, de elsősorban önmagunknak? Szurovecz Kitti új lélektani szerelmes regénye leginkább ezekre a kérdésekre keresi a választ. Az egyetlen ismerős arc a mélyre ásott emlékek és az elfojtott érzelmek hatalmának története.

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 304

Moly százalék: 99% (17 értékelés alapján)

Kor: 16 éves kortól

Sorozatrészek: Egyrészes

Értékelésem

Szurovecz Kitti néhány éve lélektani könyvek írásába kezdett. Régóta el szeretném őket olvasni, hiszen a témák, amelyekről ír, egytől egyig nagyon érdekesek számomra. Csak nemrégiben tudtam sort keríteni ezek közül az elsőre, A kisemmizett angyalra, ezután viszont szinte rögtön lehetőségem adódott elolvasni újonnan megjelenő regényét, Az egyetlen ismerős arcot.

A könyv a 28 éves Dorináról szól, aki amnéziásan éli mindennapjait egy 7 évvel ezelőtt bekövetkezett traumának köszönhetően. Minden este, amikor lefekszik aludni, másnapra nem emlékszik, mi történt vele előző nap. Csak a baleset előtti hosszútávú emlékei vannak meg, így kénytelen ennyi idősen is még egy 21 éves lelki világával, a családjára támaszkodva élni. Egy nap azonban úgy ébred, hogy emlékszik egy előző nap a színpadon látott arcra, méghozzá a nőcsábász színészre, Heltai Nolenre.

Nagy várakozással indultam neki a könyvnek, főleg miután nagyon jó első értékeléseket olvastam róla, és a könyvbemutatón elhangzott beszélgetés mégjobban felkeltette az érdeklődésemet. Sajnos a könyv elején eléggé megijedtem, és csalódottnak is éreztem magam. Sokkal jobbra számítottam. A legnagyobb bajom a szereplőkkel volt, azon belül is Nolennel. Egyszerűen irritált az egész karaktere, nem tudtam felfogni, hogy lehet valaki ennyire seggfej. Dorinát se sikerült ez idő alatt igazán megkedvelnem, és a többi szereplőt se. Ezen felül az írásmód se fogott meg, kicsit erőltetettnek éreztem a mondatokat, illetve az E/3.-as szemszöggel is akadtak gondjaim. Ma már nagyon sokan írnak E/1.-ben, ezért eléggé hozzá is szoktam, de ha mégis harmadik személyben íródott könyvet olvasok, általában az se okoz gondot. Itt viszont valamiért nem tudtak úgy átjönni a szereplők gondolatai. Amit nagyon furcsának találtam, hogy fejezeteken belül is ugráltunk egyik szereplőről a másikra, és elég hirtelen váltottunk egyik helyről a másikra. Mintha egyik történésbe is belakaptunk volna egy picit, utána a másikba is. Így nem tudtam teljesen belemerülni a történetbe. Ennek ellenére még mindig kíváncsi voltam a folytatásra, így nem hagytam annyiban a dolgot, vártam, hogy valami változzon.

Szerencsére körülbelül 120 oldal után elkezdett tetszeni a könyv. Ekkor már a szereplőket is sikerült kicsit megkedvelnem, és a cselekmény is kezdett tetszetősen alakulni, végre nagyobb izgalmakat is ígért.

Dorina karaktere az elején nagyon kis naiv volt. Ő is beleesett abba a hibába, hogy elbűvölte őt Nolen, mint ahogy minden nőt. A „milyen amnéziásnak lenni” érzés se jött az elején igazán át. Később azonban egyre több infót és érzést kaptunk a dologgal kapcsolatban, és Dorina is elkezdett felnőttesebben viselkedni. A kellő pillanatokban nagyon határozott és érett tudott lenni, így fokozatosan sikerült őt megkedvelnem.

Ami Nolent illeti, mint ahogy azt már korábban is említettem, a könyv elején nem nagy túlzással kijelenhetem, hogy utáltam őt. Beképzelten viselkedett és csak körülötte forgott a világ. Olyan szinten nem törődött senkivel és semmivel ami fontos, hogy én sokáig  nagyon nehezen bírtam elviselni. Csak az volt a lényeg, hogy az Instagramon mit mutat magáról, és hogy az ott kialakított kép alapján szeressék őt az emberek. A valóságban azonban nem voltak filterek, és aki személyesen találkozott vele, szembesülhetett azzal a rideg ténnyel, hogy a színpadon megismert és interneten szereplő személy egyáltalán nem olyan elragadó a való életben. Idővel persze kezdjük sejteni, hogy ennek a viselkedésnek a hátterében áll valami, és nem minden csak fekete és fehér. Ennek ellenére sokáig nem hittem, hogy akármi is derül ki a színészről, az elfogadható magyarázatot adhat a viselkedésére. Tévedtem. Ugyanis lassacskán kiderül, hogy Nolennek van egy másik, igazi oldala is, de olyasmi történt vele a múltban, ami érhető módon a padlóra küldte, és ha látszólag sikerült is onnan felállnia, már nem tudott az lenni teljes valójában, aki volt. A gyász és a bűntudat miatt olyannyira nem tudta szeretni önmagát, hogy ezért várta a folyamatos külső megerősítéseket. Falat emelt maga köré, hogy többé ne legyen képes érezni, és ezáltan sérülni sem.

A Dorina és Nolen között kialakult kapcsolat volt az, ami ledöntötte ezeket a falakat Nolen körül. Ahogy kezdett repedezni az álarc, egyre jobban én is megszerettem Nolent, és végre megértettem azt is, Dorina mit lát benne. A két szereplő nagyon jó  hatással volt egymásra. Dorina végre egy olyan lány volt, aki megmutatta a férfinak, milyen egy szerető családban élni. Tőrődött vele, és segített megélni neki a valós pillanatokat. Az a mobildetoxos ötlet igazán szükséges volt, és meglett az eredménye… Nolen pedig ezek után végre önmaga lehetett, és úgy viselkedett a lánnyal, ahogy az egy becsületes, érző embertől várható.

A mellékszereplők közül Íriszt és az ő humorát emelte ki az írónő a bemutatón. Én is nagyon megszerettem a nőt, azonban egészen más miatt. Már az elejétől kezdve, ahogy Dorinával bánt, láttam, hogy mennyi törődés van benne és aztán kiderült, hogy a Nolennel való kapcsolata sem kizárólag szakmai. Mindig segített a megfelelő útra terelni a fiatalokat, és én ezért szerettem nagyon őt. Persze a humora sem volt utolsó, de emögött sokkal több állt.

Akik engem mindig megnevettettek, az Linda és Vera volt, hihetetlen, milyen beszólásaik voltak. Ádám pedig barátként volt nagyon fontos, tényleg támogatta Nolent minden helyzetben. A színész szülei pedig aztán tényleg megmutatták, mennyit számít a családi háttér, illetve annak hiánya mennyiben befolyásolja egy gyerek életét.

A könyv hangulata sokszor keserédes volt, az amerikai utazás azonban egy kis színt vitt a történetbe, olyan jó érzést keltett bennem az itt eltöltött idő. Itt bontakoztak ki igazán az érzelmek is, és a mindennapok problémáitól kicsit elmenekülhettek a szereplők, ami nagyon jót tett nekik.

A könyv végéről annyit mondanék, hogy rég volt, hogy így sikerült megdöbbentenie és lesokkolnia egy könyvnek! Ezért mindenféleképpen jár a piros pont. Imádom az ilyeneket akkor is, ha nem mindig mosolyt, hanem sokszor könnyeket csal az arcomra.

Ez a regény jó példa volt arra, hogy bizony vannak könyvek, amiket ha nem is sikerül az első pillanattól kezdve megszeretnünk, később ez meg tud változni. Sőt, van, hogy attól jó egy könyv, hogy szélsőséges érzéseket vált ki az olvasóból. Így tette Kitti könyve is. Leginkább az tetszett benne, hogy a kezdetleges ellenszenv egyes szereplőkkel szemben fokozatosan oldódott fel. Nagyon lassan, de végül az összes szereplő viselkedését sikerült megértenem, átadta a könyv azokat a lelki válságokat, amikkel szembe kellett nézniük a szereplőknek, ezáltal pedig nagyon hitelesnek éreztem az egészet.

Ezáltal szeretném megköszönni a recenziós példányt az Athenaeum Kiadónak, és ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretik a nehezebb témájú, lélektani könyveket, amiknek az olvasása sokszor igazi érzelmi hullámvasút.

Értékelésem:

4/5

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük