Értékelések,  Könyvek

Giovanna & Tom Fletcher: Eve of Man – A jövő reménye (Eve of Man-trilógia 1.)

MINDEN VÁRAKOZÁS ELLENÉRE TÚLÉLTE.

AZ ELMÚLT 50 ÉVBEN EGY LÁNY SEM SZÜLETETT – AZTÁN JÖTT Ő.

EVE-NEK NEVEZTÉK EL.

Eve-et egész életében távol tartották a másik nemtől, múltja titkait pedig sosem fedték fel előtte. Azonban 16 évesen a lánynak szembe kell néznie a sorsával. Kiválasztották számára a lehetséges társjelölteket. Az emberiség jövője az ő kezében van. És ő mindig is elfogadta a sorsát.

Amíg nem ismerte Bramet. Azonban most már Eve szeretné irányítani a saját sorsát. Szabad akar lenni. De hogyan is lehet választani a szerelem és az emberiség sorsa között?

Kiadó: Maxim Kiadó

Kiadás éve: 2019 (eredeti angol: 2019)

Fordította: Stier Ágnes

Oldalszám: 400

Kiadói sorozatnév: Dream válogatás

Moly százalék: 85% (64 értékelés alapján)

Kor: 16 éves kortól

Sorozatrészek: Trilógiának tervezve. Még nem jelent meg folytatása sem eredeti, sem magyar nyelven.

Értékelésem

A Maxim Online Olvasótábor 3. fordulójában esedékes könyv az Eve of Man – A jövő reménye volt. A tábor négy könyve közül úgy tűnt, ez lesz a leggyengébb, legalábbis itt voltak a leginkább megosztó vélemények. Emiatt nem is túl nagy elvárásokkal kezdtem bele a könyvbe, ugyanakkor a fülszövege nagyon figyelemfelkeltő volt, és az alapján pedig érdekelt a történet.

A könyv eleje prológussal indít, ami nagyjából elmeséli nekünk az alaphelyzetet, hogy mi is történt a világgal: egyszer csak nem született több fiú a Földre, így az emberiség jövője megkérdőjeleződött. 50 év telt el így, amikor megszületett az első lány, Eve, aki új reményt nyújtott az embereknek. Idáig nem is volt gondom a könyvvel, vagyis az alapötletet nagyon érdekesnek találtam, kíváncsi voltam mit hoz ki belőle a szerzőpáros. A megvalósítással azonban már akadtak gondjaim.

Egy ilyen téma kapcsán egy kifejezetten izgalmas könyvre számítottam. Furcsa, mert beleolvastam néhány értékelésbe Molyon, amik azt mutatják, hogy mások letehetetlennek tartották a könyvet. Éppen ezért nem tudom, hogy nálam mi volt a baj, talán csak nem megfelelő hangulatban olvastam, de én szinte végig untam a könyvet. Az elején még mondhatjuk, hogy megvolt az újdonság varázsa, ezért érdekelt a folytatás, és hogy mi történik fejezetről fejezetre. Talán itt még az a néhány kisebb fordulat is segített abban, hogy fenntartsa az érdeklődésemet, azonban nem sokkal később megrekedt a cselekmény számomra. Úgy éreztem nem történik semmi, csak ugyanazokat a gondolatokat ismételgették újra és újra, éppen ezért nagyon lassan haladtam az olvasással. Valóban kifogott rajtam ez a könyv, majdnem 2 hónapig tartott elolvasnom (ezért a nyári kép, haha), és ahelyett, hogy izgultam volna a szereplőkért, azt vártam, hogy mikor lesz már vége. Annyira viszont nem volt rossz a könyv, hogy ne akarjam befejezni. Egy kicsit azért kíváncsi voltam, hátha a végére összekapják magukat a szerzők. Az volt a baj, hogy hiába indult be kicsit  a végefelé a cselekmény, valahogy nem tudott rám nagyon hatással lenni.

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon miért lehetett ez, de csak néhány apróbb észrevételem van ezzel kapcsolatban, hogy mi az, ami zavart. Leginkább a fogalmazásmód az, amibe bele tudok kötni a cselekményen kívül. Ezen belül pedig az egyik bajom az volt, főleg a könyv elején, hogy nagyon sok tőmondatot kaptunk. Emiatt úgy éreztem, mintha egy 5 évesnek akarnák a szájába rágni a dolgokat, vagy pedig valamilyen hatást akartak ezzel elérni, ami nálam nem igazán sikerült. Ugyanígy, sőt mégjobban hatásvadásznak éreztem a fogalmazásmód miatt is egyes részeket. Olyan volt, mintha egyes mondatokat előre megterveztek volna, hogy hogyan tudnak vele érzelmeket kiváltani az olvasóból, azonban nekem ez így nagyon mesterkélt volt, és inkább nevetségesnek hatott. Nem jöttek át, és nem hatottak igazán őszintének számomra az érzelmek, a gondolatok. Amitől máshol valószínűleg a könnyeimmel küszködtem volna az írásmód miatt, azok itt egyszerűen hidegen hagytak. Nem tudom, hogyan zajlik az írás folyamata ha többen írnak egy könyvet, de gondoltam rá, hogy talán ez is lehetett a probléma. Gondolom ilyenkor a két szerző azért beleszól abba, amit a másik ír, és így lehet, hogy ha nem teljes az összhang, amiatt is válhat döcögőssé, hogy átadják a könyv mondanivalóját.

A két főszereplőről is ejtenék néhány szót, akiknek a szemszögéből követhettük az eseményeket. Eve-et egyáltalán nem sikerült megszeretnem. Kezdetben még hitelesnek tartottam, hiszen ahogy nevelkedett, nem csoda, hogy minden gondolata a világ megmentése körül forgott. Elég naiv is volt az elején, ami bár érthető, kicsit azért idegesítő volt. Később azonban amikor kezd rájönni, hogy nem minden igaz, amit eddig a világról és a környezetéről gondolt, teljesen megváltozott a személyisége. Ez viszont méginkább ellenszenvessé tette számomra. Itt már minden gondolata az volt, hogy őt kihasználják, nagyon énközpontúvá vált. Kicsit nekem sok volt ez. Elhiszem, hogy rájött néhány dologra, és hogy nem tehetnek meg akármit vele, de mintha azt teljesen elfelejtette volna, hogy az emberiséggel mi lesz, amiért elvileg azelőtt bármit megtett volna, hiszen ő a „Megmentő”. Csak a saját pillanatnyi érzései váltak számára fontossá, és a többit mintha teljesen félretette volna.

Ami Bram-et illeti, az ő fejezeteit sokkal jobban kedveltem, és jobban vártam, hogy tőle olvashassak valamit. Lehet ez azért is volt, mert vele több minden történt, eseménydúsabbak voltak a fejezetei. Valahogy több mindent is sikerült megértenem tőle. Nála jobban átjött, hogy fontosak neki embertársai. Az apjával való kapcsolatot külön kiemelném, az elég hiteles volt, ugyanakkor szörnyű, és nagyon sajnáltam miatta. Ami egy kicsit nála is kihúzta a gyufát, az az, amikor a kinti világba kerül, és ellenségből hirtelen vezetővé választatja magát. Ez a hirtelen váltás elég hihetetlen volt számomra. Egyik pillanatról a másikra mindenki szót fogad neki, és életüket kockáztatva akárhova követik őt? Bár voltak kisebb bizalmatlanságok, szerintem akkor is túl könnyen és gyorsan történt az egész.

Az Anyák azok, akik még nagyon fontos szerepet kaptak Eve életében. Odaadásuk vitathatatlan, de nekem nem igazán sikerült őket se megkedvelnem. Valószínűleg azért, mert annyian voltak, és bár az elején kaptunk pár infót, amiket a nevekhez lehetett kapcsolni, az egész könyv alatt olyan személytelennek éreztem őket. A viselkedésük annyira hasonlított, hogy egyszerűen képtelen voltam megkülönböztetni őket, egy idő után már nem is próbálkoztam vele, elég volt annyit tudnom, hogy oké, valamelyik Anyáról van szó.

A leghitelesebb szereplők számomra Vivian, Hartman és Ernie volt. Ők teljesen úgy viselkedtek, ahogy azt egy érzéketlen „főgonosznak”, egy igaz barátnak, és egy apának kell. Emiatt talán őket sikerült leginkább megkedvelnem, ha nem is minden esetben a pozitív tulajdonságuk miatt.

Összességében az Eve of Man tehát nem az én könyvem volt. Csalódtam benne, nem sikerült azt hoznia, amit a tartalom alapján vártam volna. Nem sokszor van ilyen egy sorozatnál, de jelen esetben még a folytatást sem tervezem elolvasni, nekem ennyi elég volt belőle. Ennek ellenére ne vegye el senki kedvét az értékelésem, ez csak az én szubjektív véleményem volt, remélem, mások tetszését jobban elnyeri majd a könyv.

Értékelésem:

2/5

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük